Bejelentkezés




elfelejtett jelszó
regisztráció
<< Vissza

Új EKAER rendelet

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről a nemzetgazdasági miniszter által kiadott 5/2015. (II. 27.) NGM rendelet a vadhús közúti szállítását is érinti. Az új jogszabály jelentős könnyebbséget jelent a vadgazdálkodóknak a korábbiakhoz képest. A március 1-jétől hatályos rendelet a Magyar Közlöny 2015. február 27-én, pénteken megjelent 23. számában olvasható.

A január 1-jén életbe lépett EKAER rendszer a vadhúst (02089030 vámtarifa szám) a kockázatos termékek közé sorolta, így annak fuvarozását is érintette a szabályozás. Az új rendeletben a határértékek az alábbiak szerint változtak, ami jelentős kedvezmény a jogosultak részére. Szintén kedvező változás, hogy egyértelművé vált: az eladó telephelyén történő értékesítés esetén a vevő köteles az EKAER számot megkérni.

 Az új rendelet 4. § (2) bekezdés h) pontja értelmében a vadhús közúti szállítása nem tartozik az EKAER hatálya alá, ha

- ugyanazon feladótól,

- ugyanazon címzett részére,

- ugyanazon útdíjköteles gépjárművel,

- egy fuvarozás keretében történő szállítás esetén

- a vadhús együttes bruttó tömege az 500 kilogrammot és együttes adó nélküli ellenértéke az 1 millió forintot nem haladja meg (a mentességhez tehát mind a két feltételnek együttesen kell teljesülnie).

Ha a vadfelvásárló saját maga szállítja el közvetlenül a terítékről vagy a vadásztársaság hűtőkamrájából a mentesség feltételeit mennyiségben vagy értékben meghaladó vadhúst, a rendelet 3. § (4) bekezdése alapján ő válik bejelentésre kötelezetté. Amennyiben a vadásztársaság a felvásárlóval kötött szerződésében rögzíti, hogy az értékesítés helye a vadásztársaság telephelye (területe), mentesül a bejelentési kötelezettség alól, a felvásárlónak kell az EKAER számot megkérni és kockázati biztosítékot nyújtani. 

Az élőállat – így a vad, például mezei nyúl is – nem minősül kockázatos terméknek az erről szóló 51/2014. (XII. 31.) NGM rendelet értelmében, így annak szállítása az új rendelet 4. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően bizonyos esetekben szintén nem tartozik az EKAER hatálya alá. A jogszabály akkor ad felmentést, ha

- ugyanazon feladótól,

- ugyanazon címzett részére,

- ugyanazon útdíjköteles gépjárművel,

- egy fuvarozás keretében szállítandó nem kockázatos termékek

- együttes bruttó tömege a 2500 kilogrammot és azok együttes adó nélküli értéke az 5 millió forintot nem haladja meg.

Ez a szabályozás szintén kedvező a legtöbb vadászatra jogosult számára. Ezt az általános szabályt az élőállat szállítás mellett minden nem kockázatos termék, például trófea szállítására is alkalmazni kell. 

A Magyar Közlöny 5/2015. (II. 27.) NGM rendeletet tartalmazó száma letölthető ide kattintva, a rendelet a 1881. oldalon (a PDF fájl 137. oldalán) kezdődik, a vadhússzállításra vonatkozó rész a 1884. (140.) oldalon található.

 

forrás: OMVK